A választottbírósági törvény tárgyi hatályának az elemzése szempontjából a két választottbírósági törvény által lefedett elmúlt harminc évben három olyan szabályozási állapot létezett, amelyeknek az összehasonlítása alapján érdekes tanulságokat lehet levonni.
Mindhárom időállapotban közös az a szabályozási logika, hogy először azt határozza meg a törvény, hogy főszabály szerint mely eljárások esetében alkalmazható, ezt követően pedig arról rendelkezik, hogy bizonyos szabályozási tárgykörökre vonatkozóan mely további eljárásokra lehet kiterjeszteni a főszabályként megfogalmazott alkalmazási kört. A hatály kiterjesztésére vonatkozó kivételszabállyal érintett szabályozási tárgykörök mindhárom időállapot esetében a következőek voltak: az állami bíróságok teendője választottbírósági kikötések esetén; az állami bíróságok által nyújtható „jogsegély” lehetőségek; a választottbírsági ítélet végrehajthatósága, illetve a végrehajtás megtagadásának az esetei.
A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI törvény (rVbt.) által a tárgyi hatályra vonatkozóan megfogalmazott főszabálynak többféle értelmezése volt. Egyrészt lehetséges volt egy olyan olvasat, ami szerint a törvény akkor volt alkalmazható, ha a választottbíráskodás helye Magyarországon volt. Elképzelhető volt azonban egy olyan – az UNCITRAL Modelltörvényben foglaltakkal egyébként ellentétes – értelmezés is, ami szerint a törvény csak ad hoc választottbírósági eljárások esetében tekintette a választottbíráskodás helyét relevánsnak, intézményi választottbíráskodás esetében azonban az eljáró állandó választottbíróság székhelye alapján határozta meg az alkalmazhatóságát. A kiterjesztett tárgyi hatályra vonatkozó kivételszabályt az rVBt. a nemzetközi választottbíráskodás fogalmához kötötte.
A választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX törvény (Vbt.) 2018. augusztus 8-a előtt hatályos időállapota már teljesen egyértelműen letette a voksát az UNCITRAL Modelltörvénnyel ellentétes értelmezés mellett. Ad hoc választottbíráskodás esetén magyarországi választottbíráskodási hely, intézményi választottbíráskodás esetén pedig magyarországi állandó választottbíróság eljárása volt szükséges a Vbt. alkalmazhatóságához. A kivételszabályt ez az időállapot is a nemzetközi választottbíráskodás fogalmához kötötte.
A Vbt. jelenleg is hatályos időállapota a tárgyi hatályra vonatkozó főszabály megalkotása során megszüntette az ad hoc és az intézményi választottbíráskodás esetén alkalmazandó tesztek közötti különbséget, és mindkét eljárástípusra vonatkozóan a választottbíráskodás helyéhez igazítva határozta meg a törvény alkalmazási körét. A hatálykiterjesztő kivételszabály pedig már nem a nemzetközi eljárásokhoz kapcsolódik, ugyanis ezt a fogalmat a legfrissebb szabályozási állapot már nem is használja. Jelenleg a kiterjesztett hatállyal érintett rendelkezések abban az esetben alkalmazhatóak Magyarországon kívüli választottbíráskodási hely esetén, ha az eljáráshoz az intézményi hátteret a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság szolgáltatja.
A Vbt. legfrissebb időállapota a korábbi szabályozás által okozott problémák egy részét orvosolta azzal, hogy a tárgyi hatály meghatározására vonatkozó főszabályban megszüntette az ad hoc és az intézményi választottbíráskodás esetén alkalmazandó tesztek közötti különbségtételt, és felszámolta az állandó választottbíróság székhelyére, mint kapcsolóelvre való hivatkozást.
Azonban a jelenlegi szabályozás is problematikus, bizonyos esetekben ugyanis komoly joghátrányt okoz a feleknek azzal, hogy a kiterjesztett tárgyi hatályra vonatkozó kivételszabály alkalmazhatóságát az MKIK előtti eljáráshoz köti.
A kivételszabály alá tartozó szabályozási tárgykörök közül az állami bíróságoknak a választottbírósági kikötés esetén fennálló kötelezettségeire, illetve a választottbírósági ítélet végrehajtására vonatkozó szabályok esetében kisebb a jelentősége annak, hogy a magyar jogalkotó miként határozza meg a választottbírósági törvény tárgyi hatályát, ugyanis ezeket a kérdéseket olyan nemzetközi egyezmények (pl. New York-i Egyezmény, Európai Egyezmény) is szabályozzák, amelyeknek Magyarország a részese. A választottbírósági törvény alkalmazhatóságának a hiányában is vannak tehát olyan jogszabályok, amelyek meghatározzák a magyar állami bíróságoknak a választottbírósági kikötés kikényszerítésére, illetve a választottbírósági ítélet végrehajtására vonatkozó jogait és kötelezettségeit.
A „jogsegély” szabályok helyzete azonban továbbra is mostoha, ugyanis a választottbírósági eljárás esetén az állami bíróságok által elrendelhető ideiglenes intézkedésre, biztosítási intézkedésre, előzetes bizonyításra, illetve a bizonyítási eljárás során nyújtható közreműködésre vonatkozóan nem létezik olyan nemzetközi egyezmény, amely azokban az eljárásokban alkalmazható lenne, amelyeket a Vbt. jelenleg hatályos változata kizár a törvény tárgyi hatálya alól.
A jelenleg hatályos szabály olyan visszás helyzetekhez vezet, hogy például, ha két magyar cég egy minden elemében Magyarországhoz köthető jogvitában egy külföldi választottbírósági intézmény szolgáltatásait veszi igénybe, akkor a magyar bíróságok semmilyen „jogsegélyt” nem nyújthatnak a felek részére. Ilyen joghátrány egyébként sem az rVbt. hatálya alatt, sem a Vbt. korábbi időállapotának a hatálya alatt nem érte a feleket.
A jelenleg hatályos szabályozás által okozott joghátrányokat a felek jogválasztás útján sem tudják orvosolni, a magyar bíróságok jogaira és kötelezettségeire vonatkozó közjogi normákat ugyanis a felek nem írhatják felül. A választottbírósági eljárás lefolytatásához a magyar bíróságok által nyújtható támogatás hiányát pedig az esetek nagy többségében az sem tudja orvosolni, ha a külföldi bírósághoz fordulás lehetősége nyitva áll a felek számára, ugyanis egy szorosan Magyarországhoz köthető jogvitában csak a magyar bíróságoktól lenne hatékony „jogsegély” igényelhető.
Összességében megállapítható tehát, hogy a Vbt. 1. §-a további módosításra szorul.