A szerződésszegés Ptk. által külön nevesített esete az, ha a fél azon szerződéses kötelezettségének szerződésszerű teljesítését mulasztja el, mely kötelezettség jognyilatkozat megtételében áll.
Leggyakrabban akkor találkozunk ilyen szerződéses kötelezettséggel, amikor a szerződés teljesítéséhez nyilvántartási bejegyzésre van szükség (például ingatlan-nyilvántartási bejegyzés), vagy éppen egy szerződéses jogviszony módosítása (is) szükséges a jognyilatkozattételi kötelezettséget tartalmazó szerződéssel elérni kívánt cél megvalósításához (például társasházi alapító okirat módosítása).
Más szerződésszegésektől eltérően, jognyilatkozat tételének elmulasztása esetén a jogosult a bíróságtól nem a kötelezett teljesítésre kötelezését kérheti, hanem a szerződésben előírt jognyilatkozat bíróság általi pótlását. Ebben az esetben a bíróság ítélete pótolja a kötelezett kötelezettségének a teljesítését, és váltja ki a megtenni elmulasztott jognyilatkozattal elérni kívánt joghatást.
A jognyilatkozat pótlása iránti polgári peres eljárásokban a bíróság – más szerződésszegésre alapított igények elbírálásához hasonlóan – azt vizsgálja, hogy a hivatkozott szerződés ténylegesen tartalmazza-e azt a kötelezettséget, melynek megszegésére hivatkozik a felperes a keresetében, azaz ténylegesen vállalt-e, és ha igen, akkor milyen tartalommal vállalt jognyilatkozattételi kötelezettséget az alperes.
A korábbi bírói gyakorlat (EBH 2008. 1787.) kizárólag a szerződésben pontosan meghatározott tartalmú jognyilatkozat tételének elmulasztását minősítette szerződésszegésnek, és csak az így meghatározott tartalmú jognyilatkozat pótlására látott lehetőséget. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ha a szerződésben a pótolni kért jognyilatkozat meghatározott szövegét nem lehetett megtalálni, a bíróság a felperes keresetét elutasította.
Ez a megközelítés nagyon nehezen kezelhető helyzetet eredményezett olyan esetekben, amikor a szerződés teljesítése során, egy későbbi időpontban megtenni szükséges jognyilatkozat tartalma nem (vagy legalábbis kellő részletességgel nem) volt meghatározható még a szerződés aláírásakor. Ennek tipikus eseteként azonosítható a társasházi padlásterek beépítése, amikor is a beruházó a padlástér megvásárlásakor a kialakítandó épületrészek kapcsán csupán hozzávetőleges elképzelésekkel rendelkezik, és csak a sikeres adásvételt követően kezdi el a tervezést, és a hatósági engedélyeztetést. A kivitelezés befejezését és a használatbavételi engedély megszerzését követően a létrejött új önálló rendeltetési egységek, valamint épületrészek feltüntetése és ingatlan-nyilvántartási bejegyzése céljából a társasházi alapító okirat módosítása szükséges. A hivatkozott bírói gyakorlat által megkívánt, a megvalósult állapotot tükröző, teljesen pontos paramétereket tartalmazó módosított alapító okirat szövegét ilyen esetben azonban nem lehetséges már az adásvételi szerződés részévé tenni. Mindez azt jelentette, hogy a társasházi tulajdonosok együttműködésének hiányában a beruházó rendkívül nehéz helyzetben találta magát, ha az alapító okirat módosításához szükséges tulajdonostársi jognyilatkozatok ítélettel való pótlását kívánta elérni. Mindezt a beruházói kockázatot nem tudták enyhíteni az adásvételi szerződésben foglalt, az annak megkötésekor rendelkezésre álló információkon alapuló alapító okirat módosításra vonatkozó és egyéb külön nevesített együttműködési kötelezettségek sem. A ténylegesen megépült lakások a használatbavételi engedély szerinti, és így az alapító okirat részévé tenni kívánt pontos paraméterekkel ugyanis nem szerepeltek (nem szerepelhettek) még az adásvételi szerződésben, így a bíróság a jognyilatkozatot nem pótolta.
Úgy tűnik, hogy a Kúria is érzékelte a teljesítés kikényszerítéséhez (a jognyilatkozat ítélettel való pótlásához) megkövetelt – más szerződéses kötelezettségek kikényszerítése esetén elvárthoz képest is – rendkívül pontosan meghatározott szerződési tartalom anomáliáit. A BH 2024. 133. számon közzétett precedensképes felülvizsgálati határozattal a Kúria enyhíteni látszik a korábbi megközelítésen, és kifejezett kötelezettségvállalás helyett a jognyilatkozat tételére vonatkozó kötelezettségvállalás létét megállapíthatónak tekinti (i) a szerződés teljes tartalma, összefüggései, (ii) a szerződéssel elérni kívánt cél és a felek szolgáltatásainak rendeltetései, azaz (iii) a tényleges szerződési (ügyleti) akarat alapján is.
Álláspontom szerint a folyamatosan komplexebbé váló beruházási struktúrák és jogügyletek egyre kevésbé teszik lehetővé, hogy a szerződés megkötésekor a szerződéses cél eléréséhez – annak teljesítése során – teendő minden jognyilatkozat pontos tartalommal rendelkezésre álljon és az így a szerződés részévé válhasson. Ennek fényében indokolt a bírói gyakorlat – Kúria említett határozatának megfelelő – enyhítése, mely szerint a bíróság nemcsak a szerződésben pontosan meghatározott tartalmú jognyilatkozatot pótolhatja, hanem a szerződéssel elérni kívánt cél és a felek ügyleti akarata révén meghatározott jognyilatkozat is pótolható ítélettel.