Fejes Gábort újfent a Magyar Versenyjogi Egyesület alelnökévé választották
2019-06-20

A nagy múltú Magyar Versenyjogi Egyesület 2019. júniusában tartotta esedékes közgyűlését, amelyen a tagok az Oppenheim partnerét (a versenyjogi csoport vezetőjét), Dr. Fejes Gábort újraválasztották.

Az tisztség Dr. Fejes Gábornak a magyar versenyjogi közéletben és az egyesületben betöltött aktív szerepének elismerése. A Magyar Versenyjogi Egyesület alelnökeként Dr. Fejes Gábor az antitröszt témák gondozásáért felelős, azaz a feladatköre többek között kiterjed a versenykorlátozó megállapodásokkal, az erőfölénnyel való visszaéléssel és a fúziókontrollal kapcsolatos kérdésekre is.

 

A nagy múltú Magyar Versenyjogi Egyesület (és annak jogelőd szervezetei) a svájci központú Nemzetközi Versenyjogi Liga magyar tagszervezeiként működnek 1930 óta. A Magyar Versenyjogi Egyesület célja, hogy összefogja az antitröszt joggal és a tisztességtelen verseny jogával foglalkozó magyar szakembereket. Az egyesület emellett fontos feladatának tekinti, hogy észrevételeket tegyen a tervezett jogszabályváltozásokra a versenyjog területén.

 

Az egyesületről további információk találhatók a honlapján.

 



gyorskereső
keresés

ábécé szerint,
vezetéknév alapján
a|b|c|d|e|f|g|h|i|j k|l|m|n|o|p|q|r|s|t u|v|w|x|y|z


gyors tippek
Hívjon minket!
Tegyen fel kérdést!




kövessen minket
LinkedIn RSS